Éptech

Az építőiparral kapcsolatban állók, az abból élők, azok, akik abból szeretnének megélni, családjukat eltartani, tehát főként azok, akik hivatásuknál fogva, végzettségüket tekintve elkötelezettek az építés ügye mellett, örök optimisták. Remélik, hogy végre olyan mélyen vagyunk, hogy ennél mélyebbre már nem kerülhetünk, ezután csak jobb lehet, ilyen kevés feladat nem lehet örökké. Sajnos sokszor csalódnak, de továbbra is optimisták (hacsak el nem mennek külföldre dolgozni), mert ilyen mélység után jön a fölfelé. Ám újra csalódniuk kell, amikor elolvassák a KSH 2013. május 2-án kiadott gyorsjelentését:

„2013 I. negyedévében 1123 új lakás építését regisztráltuk, 54 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 1383 volt, ami 36 százalékos csökkenést jelent 2012 első három hónapjához képest." A gyorsjelentés további részeiből az is kiolvasható, hogy a kevesebb lakás átlagosan nagyobb alapterülettel épül, amiből egyenesen következik, hogy tovább nő az olló a szegényebbek és a gazdagabbak között, mert a szegényebbek nem építkeznek, az átlagon felül gazdagok pedig, akiknek különösebb anyagi korlátjuk nincs, nagyobbat, komfortosabbat építenek. A nem lakóépületekre kiadott építési engedélyek száma az egy évvel korábbihoz képest is jelentősen csökkent, ezen belül nagyon visszaestek az ipari és kereskedelmi létesítményekre kiadott engedélyek, ugyanakkor a mezőgazdasági épületek engedélykérelmeinek száma növekedett.

Ha belegondolok, hogy 2012-ben mennyivel volt kevesebb, mint 2011-ben, és 2011-ben mennyivel volt kevesebb, mint 2010-ben és így visszamehetünk egészen 2008-ig, akkor nem is tudom, mi van mélyebben, a Mariana-árok alja vagy a hazai építőipar jelenlegi helyzete. Ezt mondom annak ellenére, hogy akadnak beruházások, épülnek stadionok, a Várkert Bazár, a Kossuth tér és hallunk közbeszerzésekről is, főként az infrastruktúraépítéseknél (vasút).

Azért is lehetünk optimisták, mert nagyban dolgozik a törvénygyár. Az építőipart érintő törvények (főként salátaágyon), kormányrendeletek sorra látnak napvilágot, és részt veszünk továbbiak előkészítésében. A részvétel egy kicsit túlzás, mert ugyan sok véleményt megkérdeznek egy-egy elkészült tervezet megküldésével, adva rá jó esetben 24 órát, de a lóhalálában elkészített hozzászólás alig 10-20 százaléka lelhető föl a később parlament elé kerülő anyagban. Mindenesetre, és ez lehet az optimizmus alapja, készülődünk egy jobb kor eljövetelére. Módosítjuk, igazítjuk a közbeszerzési törvényt, új településfejlesztési koncepció, integrált településfejlesztési stratégia kerül előterjesztésre, immáron kb. a 100. kísérletet tesszük a lánctartozások felszámolására, új rendet vezetünk be az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, az energiahatékonyságról, most is – mint minden évben – új intézkedéseket hozunk és EU-kompatibilis törvényt alkotunk az „építési termék építménybe történő betervezésének és beépítésének, ennek során a teljesítmény igazolásának részletes szabályairól"...

Nagy falat a szakmagyakorlási rendeletek újraszabályozása is, ezen belül megint várhatóan új betűjeleket kapnak az egyes jogosultságok, de erről talán majd legközelebb, mert ez részletesebb kifejtést érdemel. Most csak annyit, hogy a 2013. január 1-jén bevezetett, a felelős műszaki vezetők státuszáról szóló törvényt már márciusban, egy salátatörvény keretében módosították, illetve visszaállították az eredeti rendet, de csak 2013. július 1-jétől. Így kialakult egy ex lex állapot, rendesen megzavarva a kis- és nagyközségi építési vállalkozók (eredetileg kőműves szakmunkások) működési lehetőségeit. Minden vállalkozó rohant jogosultsági vizsgát tenni, hogy megfeleljen az előírásoknak, legtöbbször hiába, mert elvéreztek az általános jogi ismeretek tantárgyon, mely a fentiek ismeretében a jobban képzetteknek sem lehet könnyen emészthető.

Optimizmusunk töretlen, bízunk a gazdaság felemelkedésében.

Bálint Péter

A szerző írása a Magyar Építéstechnika 2013/4-5 számában jelent meg.

Elég a sok negatív megszólalásból, inkább ne írj semmit – mondja egy jó barátom. Tenném én szívesen, ha nem érne nap mint nap olyan tapasztalat, hír, amelyik ne adna okot arra, hogy azt szóvá ne tegyem. Most éppen azt olvasom, hogy készül egy új kormányrendelet a lánctartozások felszámolását segítendő, és megtiltja az olyan cégekkel kötendő új szerződések létrehozását, amelynek tartozása van valaki felé. Ez első pillantásra helyesnek tetszik, de a legtöbb esetben a szerencsétlen cég azért tartozik, mert ő sem kapta meg jogos járandóságát. Igen ám, de ezzel megfosztjuk attól a csekély lehetőségtől, hogy másutt keresse a továbbéléshez szükséges forrásokat. Ez a cég rövidesen felszámolásra kerülhet, dolgozói pedig az utcára. És ez a rendelettervezet megint csak a vállalkozókat sújtja, elsősorban a tőkeszegény kis- és középvállalkozókat.

Mi lesz a megbízókkal? A felelősök keresését elsősorban ott kellene kezdeni. Erről sajnos konkrét tapasztalataim is vannak. Az egyik lehetséges szereplő az állami, önkormányzati beruházások megvalósításáért felelős mérnök, aki a megbízó meghosszabbított karja, de elvesztett önállósággal.

Ezt én hivatalnok típusú megrendelőnek nevezem. Ennek a megbízónak számos oka van arra, hogy ne fizessen. Jelentősen a mérnökár alatt adta ki a munkát, amelyet, ő is tudja, annyiért nem lehet megcsinálni. Változást, pótmunkát nem rendelhet el, többletmunkát nem fizethet, felsőbb parancsa van a szerződéses összeg betartására. A teljesen nyilvánvaló többletköltséget sem fogadja el, bár néha, szóban kicsúszik a száján az igazság, de írásba nem adja. Állása bánja, és ez a jó eset, a hűtlen kezeléssel való megvádolás is lebeg a feje felett. A megbízó csapata állandó változásban van, jönnek-mennek a műszaki ellenőrök, mérnökök, szakértők, egyik nem tudja, hogy hol hagyta abba a másik, a lényeg: semmit sem fizetni. Végül még jönnek a jogászok is, és előjönnek a minőségi levonásokkal, késedelmi kötbérekkel, óriási küzdelmet folytatnak azért, hogy a lánctartozásnak ne legyen vége. Döntnök, választott bíróság hiába ad igazat a vállalkozónak, a fizetés ekkor is elmarad, évekkel később is.

A másik megbízó a magánberuházó, bár erről a formációról lassan már csak múlt időben beszélhetünk. A magánberuházó sokat tanult az államitól, elsősorban a nem fizetést. Őt kevésbé fenyegeti a hűtlen kezelés réme, ő egyszerű maffiamódszereket alkalmaz. Első perctől kezdve jogászokkal száll rá a vállalkozóra, és mindent kifogásol, már menet közben is. És ki ne találna akár egy aprócska hibát egy kivitelezőknél? Megállítja a folyamatot, átterveztet és fenyeget, minőségi kifogásokkal, határidős késedelemmel, beleért a feladatba olyat is, amiről soha szó sem esett, hogy tervről, leírásról ne is beszéljünk. Természetesen ő is állását féltő alkalmazottakkal operál, őket küldi a csatába, a tőketulajdonos legtöbbször rejtve marad. Projekttársasággal, kis tőkével nagy beruházást bonyolít, és amikor már kellő mennyiségű pénzt tartott vissza, egyszer csak felszámolja, eltünteti cégét.

Ezeknek a jelenségeknek a felszámolásáról kellene törvényt alkotni, hogy azután ne legyen módja senkinek tisztességtelenül eljárni, tönkretenni a napi betevőért küzdő vállalkozókat, mert nem hiszem, hogy valaha is eszébe jut a kormányzatnak az önhibájukon kívül adósságba keveredett vállalkozóknak az önkormányzatokhoz hasonló kiváltása. Pedig megérdemelnék.

Bálint Péter

A szerző írása a Magyar Építéstechnika 2013/2-3 számában jelent meg.

Magyarország közigazgatási rendszere 2013. január 01-től teljes mértékben megújult, pontosabban átszervezésre került. Ettől az időponttól működik a járási rendszer és egyidejűleg bevezetésre került az ÉTDR, teljes nevén az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer. Ez azt jelenti, hogy az építési engedélyezési tervek ezután csak online formában adható be, és így bonyolódik az egész engedélyezési eljárás is. Mint minden változás, ez is idegenkedést, némi félelmet kelt a hatósági ügyintézők és az ezt igénybe venni kényszerülő tervezők és a kivitelezők körében is.

Az ember alaptulajdonsága, hogy idegenkedik minden változástól

Az építésügyi hatósági eljárásokat gyökeresen megváltoztató két változás egyidejű bevezetése előnyös is és hátrányos is. Előnyös abból a szempontból, hogy a járási hivatalokra támaszkodó közigazgatási rendszer beindítása, majd természetessé válása, működése elején nem kell egy újabb, az éppen már megszokott hatósági ügyintézési rendszert alapjában megváltoztatni. A hátránya viszont az, hogy nincs így átmeneti idő, amikor nem csak a hardver rendszer és a jogszabályok, hanem az emberi agyak is átállnak az elektronikus ügyintézési rendszerre, a sokkal személyesebb kapcsolatokon alapuló papír alapú ügyintésről. Megszoktunk egy hibái mellett is működőképes ügyintézési rendszert, ami most alapjaiban megváltozik. Természetes emberi tulajdonság az ismeretlentől való kezdeti idegenkedés, némi szkepticizmus.

A célok, az elvek persze szépek és általában az így van minden új elképzeléssel. Azonban minden elv csak annyit ér a gyakorlatban, ami belőle ténylegesen megvalósul.

Az MMK egyik képviselőjeként részt vettem a Belügyminisztérium tájékoztatóin (a társadalmi munkacsoport is inkább csak kérdéseket tett fel a tájékoztató jellegű konzultációkon, ténylegesen nem avatkozott a BM által megbízott kidolgozó szervezet munkájába), a regionális és központi tájékoztatókon. Ezeken sok kérdés elhangzott, melyekre kielégítő válaszokat sok esetben nem kaptak a kérdésfeltevők. A célok elérését (a hatósági eljárások hatékonyságának növelése, az ügyintézési idő lerövidítése, a költségek csökkentése, a hatósági eljárás átláthatósága) mindenki támogatja, a protestálás „érted és nem ellened” szól.

December két utolsó munkanapján három város építési hatóságánál jártam, hogy még a megszokott, a tervezők és ügyintézők által is begyakorolt ügymenet szerint járhassunk el. A jövőt illetően teljes félelmet és zavart tapasztaltam az éppen bent lévő hatósági ügyintézők körében, akik ugyan már két előkészítő tájékoztatón is részt vettek, de nem szembesültek a gyakorlattal. Még a következő munkanapon (2013. január 02.) betöltendő munkakörüket sem ismerték többen (átállás és átköltözés a járási hivatalokba), nemhogy a már akkortól alkalmazandó számítógépes összeköttetéseket és a hozzáféréseket. De minden kezdet, minden változás nehéz, vélhetően ezen néhány héten belül túlteszi magát a közigazgatás. A mi kérdéseink azonban hosszabb távra vonatkoznak.

Ebben is lemaradtunk

Az építési hatósági eljárásnál bevezetendő közigazgatási elektronizáció társadalmi vitájának indulásakor, 2011. év elején (akkor a bevezetést 2012. második felére tervezték) közzétettek egy kormányzati kitekintést (MTA SZTAKI 2008-ban készített tanulmánya alapján). Megtudhattuk, hogy az USA mintegy 500 hatósága alkalmaz elektronikus engedélyezési megoldást, több mint 20 amerikai nagyvárosban van lehetőség a tervek elektronikus felülvizsgálatára, 2003. óta a tervek felülvizsgálati ideje mintegy 40%-al rövidült, az építtetők, vagy tervezők személyes megjelenésének szükségessége 80%-al csökkent. (Ebből én arra következtettem, hogy az e-ügyintézés kisebbségben van a hagyományossal szemben, figyelembe véve az USA nagyvárosainak és építési hatóságainak számát, illetve nálunk a levelezés és a telefon-lehetőség mellett a személyes megjelenés szükségessége a hatósági eljárási folyamatban már most is 0%, ami nem jelenti azt, hogy ne lehetne személyesen is felkeresni az ügyintéző területi referenst.)

Hollandiában személyes hozzáférést biztosítanak a közintézményeknél vezetett nyilvántartásokhoz, a 2006-ban indult fejlesztés kezdetektől 10-15 kormányzati szerv közreműködésével zajlik, 2008-tól a helyi és regionális közigazgatási szervek egyetlen központi rendszer segítségével kérhetnek le különböző nyomtatványokat, a lakosság különösen elégedett a helyi e-közigazgatással. Ugyanakkor 2007. szeptemberi felmérés szerint Hollandiában az online engedélyezés aránya 50%. Csupán megjegyzem, hogy az MMK és a MÉK jogosultsági névjegyzéke eddig is hozzáférhető volt a hatósági ügyintézők számára, mégis igen sok esetben elmulasztották (bizonyíthatóan többször szándékosan) a jogosultságok ellenőrzését.

Ezt ellenőrzéseink során gyakran tapasztalhattunk, a szakági tervezők esetében a vizsgált engedélyek mintegy 40%-nál. Az online engedélyezés Ausztriában, Máltán, Szlovéniában és Nagy-Britanniában 100%-os 2007-ben, de ezekben az országokban a rendszer 2003-tól működött. 2007. szeptemberében az online engedélyezések aránya Franciaországban és Norvégiában 75%, Csehországban 70%, Dániában 67%, Olaszországban, Németországban, Észtországban, Belgiumban, Cipruson, Luxemburgban és Hollandiában 50%, Svédországban 49%, Európa többi országában ez alatt van. Ebben a statisztikában Magyarország 25%-al, Szlovákia 35%-al, Lengyelország 40%-al szerepel, tehát a V4-ben utolsók vagyunk. Európában csupán Románia, Görögország, Bulgária és Törökország van mögöttünk. (Forrás: Camgemini, 2007.)

Fentebbiekből egyértelműen következtethetünk arra, hogy intenzív átállással be kell hoznunk a lemaradásunkat, tudva és előrebocsátva, hogy a bevezetés tanulóideje nem lesz zökkenőmentes sem az ügyintézők, sem a tervezők, sem az építeni szándékozók számára.

Az Unióban eEurope 2005 és i2000 jelű cselekvési tervek a tagállamokban létrehozandó 20 alapvető kormányzati szolgáltatást jelölnek meg, melyek között (6. pontban) szerepel az építési hatóság engedélyezés. Ez egyben egyes EU-s támogatások előfeltétele is.

Csorbul-e a vizuális kultúra?

Az ÉTDR kidolgozói hangsúlyozzák, hogy az csak egy eszköz, melyhez adott jogszabályi háttér tartozik. Ez így igaz, hiszen vannak olyan változatlan jogszabályok, melyek egyáltalán nem teszik lehetővé az ügyintézés bármilyen eszközzel történő gyorsítását. Ilyen egyik pl. a Társasházi Törvény, ahol pl. egy lakáson belüli teherhordó falba történő ajtónyílás vágásához előírja valamennyi albetét tulajdonosának (ez olykor 200, de van 400 fölötti is) hozzájáruló nyilatkozatát bekérni (előírt többségi hozzájárulás kell hozzá). Persze azt is tudja minden iparos, hogy az eredmény döntően azon múlik, milyen eszköz áll rendelkezésére a feladat végrehajtásához. Azt is tudja minden iparos, hogy a jó eszköz nem születik magától, azt jó pénzen be kell szerezni.

Nem vitás, hogy a globalizálódás mellett az elekronizálódás, a virtuális élet egyre nagyobb térnyerése nem csak az ügyintézések személytelenedésével, a személyes kapcsolatok csökkenésével, felszínesebbé válásával, sematizálódással, a gondolkodásnak is elkényelmesedésével jár. Az egyik ÉTDR konzultáción egy nagyváros főépítésze vetette fel, hogy az építési engedélyezés teljes online, vagyis számítógépes módja a vizuális kultúra ellen hat, hiszen az építészet térbeli művészet és csak környezete összefüggésében értékelhető, ami egy kis képernyőn nem követhető. Az előadó elvágta a gordiuszi csomót, erre azt válaszolta, hogy ez nemzedéki probléma. Az lehet, hogy aki óvodában már számítógépes játékon játszott és nem építőkockával, aki már általános iskolában informatikát tanult és kézzel alig tud írni (lásd USA iskolásait), aki az írott kommunikációban a nyelvet már csak szótagokban, rövidítésekben használja, és csak az van számára a világban, ami interneten megtalálható, az nem is igényli azt a bizonyos klasszikus vizuális kultúrát. Nem véletlen, hogy a házak homlokzatai a világon nagy egyformaságot mutatnak nem csak egymással, hanem a divatos számítógépes programok készletével. Vélelmezhető az is, hogy soha nem jött volna létre a magyar építészetnek világhírnevet hozó organikus építészet kizárólagosan számítógépes rajzolással. Igen, a rajzokat szkennelni is lehet, de mekkora formátumról, csak A4, vagy A3 lapra ráférő méretűeket? (Mivel 1db terv csak 1db lapon lehet.)

A tervezők (vélhetően nem csak az idősebb korosztály) az építész tervek sematizálódásától félnek, az engedélyezést végző ügyintézők attól, hogy nem tudják áttekinteni a nagyobb komplexumokat tartalmazó terveket, sem globálisan, sem a környezetében, sem részletiben. A gép csak annyit tud, amit a programozó. A probléma valószínűleg idővel megoldódik és nem ugyanolyan lesz az engedélyezés technikája egy parlament tervénél, mint egy családi ház melléképületénél. Mert az ÉTDR-re gyakorlatilag csak ez tartozik, mint eszközre. A vizuális kultúra sematizálódásának, vagy fejlődésének kérdése más fórumokon oldandó meg elsősorban. Véleményem szerint a probléma egyáltalán nem nemzedéki, hanem éppenséggel globális.

 Humánerős problémák

Az ÉTDR rendszerrel kapcsolatban a tervezői félelem elsősorban nem a tervezéssel és annak dokumentálásával kapcsolatos, hanem a hatósági ügyintézők felkészültségével és a gyakorlatban tapasztalt felelősségelhárító intézkedési módszereikkel, azok lehetőségeivel. (Tisztelet a kb. 50% kivételnek.) Az ügyfél szempontjából mindegy, hogy egy rendszer elvei milyen jók, számára mindezek megítélése attól függ, hogy vele szemben ezt a hatóság ügyintézője hogyan érvényesíti. Az a tapasztalatunk, hogy minél több a tervező felé való követelés lehetősége a számítógépen (és minél kisebb a tényleges szakmai gyakorlat közvetlenül a főiskola, vagy az egyetemi Bsc után), annál határozatlanabb az ügyintéző, és saját védelme érdekében (nehogy a másodfok elmarasztalhassa) az előírások értelmezése helyett azokat betű szerint alkalmazza, inkább fölösleges dolgokat kér, abból baj nem lehet. Nyilvánvalóan nem én vagyok az egyetlen tervező, aki az építési engedélyben egy tetőtér beépítéséhez megkapja előírásként, hogy a földmunka során talált régészeti leletekkel mit kell tenni, hiszen ez benne van a típusszövegben, jobb, ha nem nyúlunk bele. Egy községi temető fölmozgás miatt a sírsorok között kettétört támfalának megerősítési tervdokumentációjához, melyben volt geotechnikai szakvélemény, 1,00 x 1,00 m hálózatban magassági geodéziai felmérés és M=1:100 léptékű helyszínrajz, M=1:25 léptékű szerkezeti tervek. Hiánypótlási felszólítást kaptam a következő benyújtandó dokumentumok felsorolásával: látványterv, M=1:500 léptékű szintvonalas helyszínrajz, közmű-üzemeltetői nyilatkozat, közútkezelői nyilatkozat, talajmechanikai szakvélemény, szakági műszaki leírások. Csak ennyi? Pedig hiányzott még az égéstermék-elvezetés egyeztetése, nyilatkozat az azbeszt-tartalomról és nem volt energetikai számítás sem a műtárgy dokumentációjában.Pedig kérhetők lehettek volna azok is, mivel a benyújtandó dokumentációrészek felsorolásában szerepelnek.

Azért számomra a csúcsot mégis az jelentette, amikor egy lakótelepi paneles szerkezetű lakóépület második emeleti lakás fogorvosi magánrendelővé alakításához, amihez az ÁNTSZ előzetesen kiadta a hozzájáruló nyilatkozatát, az engedélyező ügyintéző hivatkozva a lakótelep mellett közútra és temetői templomra, kérte a közútkezelői és a műemlékvédelmi hatósági hozzájárulást, valamint az akadálymentes megközelítés megoldását. Az utóbbihoz ragaszkodott egészen addig, míg ki nem találtam egy mobil (összeszerelhető) acél rámpát, ami persze csak a belső bejárati szintig tarthatott, a lépcsőházban már nem volt megoldható 5%-os lejtéssel, mivel a lift csak a fél emeletről indult. Végül a fogorvos vitte át az igényét másik ügyintéző körzetébe, aki nem félt úgy a másodfoktól. Ezek hangozhatnak humorosan, de sem az építtető, sem a tervező nem tudja úgy megélni.

Van-e, mikorra lesz megfelelő létszámú és felkészültségű, a rendszert értelem szerint használni tudó ügyintéző az engedélyező hatóságoknál? Ez a rendszer működtetésének alapkérdése.

Mi marad az utókornak a terveinkből?

A tervezők egyik félelme továbbra is a díjak kifizetetlensége, hiszen az továbbra sem szempontja az engedélyezési folyamatnak, a beadott tervezői nyilatkozatot már visszavonni nem lehet, a tervező kifizetése nem feltétele a szellemi termék építési engedélyezett dokumentációként való átadásának a megbízó részére. Pedig egy ilyen adat rendszerbe vétele technikailag nem okozna problémát. Az online ügyintézés lehetőséget ad az építtetőnek (különösen, ha nem rendelkezik számítógéppel), hogy nevében a tervező eljárjon a tervező elektronikus aláírásával. Vajon nem lehet-e a tervezői díj kifizetését megtagadni azzal az indokkal, hogy az építtető nem ilyen megoldást akart, ami az engedélyben szerepel, hiszen beleegyezését, az építtetői tudomásulvételt aláírásával a tervlapokon nem igazolta? Ez most nem kizárható.

Az online hatósági ügyintézés és a hozzá tartozó dokumentálás egy bizonyos technikai fejlettségi szintre épül ki. A fejlesztők (a hardver és szoftver oldalon egyaránt) abban érdekeltek, hogy a meglévő rendszerek minél hamarabb elavuljanak és korábbi rendszereket lehetőleg ne lehessen hozzájuk használni. Valamikor papírszalag továbbította a távíró jeleket, a 20. század 30-as éveiben bevezették a lyukszalag rendszereket az adatfeldolgozáshoz és még nagy papírtekercsekkel működtek a szobányi számítógépek is a század 60-as, 70-es éveiben. De ezek csak információ közvetítők voltak, a dokumentálás papír alapon történt. Azután jött a „mindent mikrofilmre” mozgalom, a papírdokumentációk eláztak elhagyott pincékben, vagy átvették a MÉH-telepek, ma meg már a felújításukhoz az eredeti tervek sajnálatosan igen sok esetben teljesen hiányoznak. Ha még meglennének a mikrofilmek, leolvasni már akkor is csak a jobban felszerelt múzeumok tudnák, a technika messze túllépett rajtuk. A technikaváltás mindig erős szortírozással, selejtezéssel járó átmenetet követel, melynek elve mindig az adott időpontban a jövőről alkotott elképzelés. De mi van akkor, ha a fejlődés nem csak a technikát, a korábban elképzelt igényeket is túllépi? A csak elektronikus adathordozókon történő dokumentálás ezt a veszélyt hordja magában. Mi biztosítja, hogy a jövő számára a beolvasó szerkezetek elavulásával (mint a fonográf tekercsek, a magnetofonszalagok, a commodore 64 lemezek, stb. mintáján) az adathordozók is felhasználhatatlanokká válnak az átlagtervező számára. Az épületek legalább 100 évig állni szeretnének, a számítástechnika elavulási ideje 2-3 év.

És akkor még nem is említettük a hozzáférhetőség, felhasználhatóság szerinti jogi határait, problémáit.

Az könnyebben megoldható probléma, hogy az építtető címére elektronikusan kiküldött határozat hogyan jut el más érdekeltekhez (van-e gépe a szomszédnak, honnan tudható meg a szomszéd e-mail címe, tudja-e a teendőket, stb.), mint az elektronikusan engedélyezett elektronikus adathordozón lévő dokumentáció használata az építési helyszínen. Az ország egyes helyein nincs még mobiltelefon lefedettség sem, nemhogy vezetékes internet hálózat. Milyen technikai felszerelés kell annak a kivitelezőnek (nem kevés költségen), aki településtől távoli zöldterületen épít (pl. gátat, viziközművet, ezekhez tartozó épületeket, mezőgazdasági-, vagy ipari telepet, stb.)? Az még elképzelhető, hogy naponta beutazik a vállalati telephelyre az építésvezető, hogy az elektronikus építési naplót vezethesse, de azt már nehezebben, hogy pl. egy ács a tetőn úgy dolgozzon, hogy közben a laptopjában keresi a terveket és az ne a kezeslábasa mellső zsebébe legyen bedugva, összehajtogatott papírként. Egyetérthetünk sok kivitelező véleményével, hogy az előírások egy részének most még erős íróasztal szaga van, a tényleges gyakorlatba átvihetősége még nem teljesen megoldott.

Végül egy kamarai kérdés. Nyilvántartási rendszerünk összekapcsolódik a járási hivatalokéval, építési hatóságokéval, információkat adunk. De tudunk-e mi is ellenőrizni, az adatszolgáltatás fordított irányban is élni fog? Leellenőrizhetjük-e mi a rendszeren keresztül, hogy az engedélyezett terveknek mi a tartalma, jogosult-e a tervezője, hogyan tudhatjuk meg, ha egy önkormányzat jogosulatlan barátoknak ad tervezői megbízást és a problémák elkerülése érdekében az építéshez engedélyt sem kérnek maguk számára? (Van információnk ilyenről és nem is kis településről.) Esetleg az információs csatornák egyirányúak maradnak? Reméljük az ellenkezőjét.

Felnő-e az internet szolgáltatók, a 3G-s telefonhálózatok üzemeltetőinek szemlélete ahhoz a felelősséghez, hogy nélkülük az egész rendszer nem működik, amihez elengedhetetlen a folyamatos karbantartási készenlét. (Nyilvánvalóan az áramkimaradások elleni védekezés megoldásával, ami gyakran előfordul nem egy vidékünkön, pl. vezetéklopás, kábel átvágás, vihar következményeiként.)

Egyes lakossági ügyintézők jelenlegi szemlélete mellett nagy a kockázat. Amikor a Borsod megyében mindenki éjjel-nappal az árvízvédekezéssel volt elfoglalva (2010. június) egy csütörtök délben leállt az internet szolgáltatás. Aki próbálta már felhívni az ügyfélszolgálatot, a tudja, hogy sokszor az napokon keresztül teljes munkaidőt rááldozva sem sikerül. Mikor végre jelentkezik az ügyintéző (az adott esetben a hölgy Veszprémben ült), akkor ő nem érti meg, hogy itt azonnali intézkedésre van szükség, mikor száznál több településsel állunk online kapcsolatban, katasztrófa helyzetben. Az hogy nem értett meg ebből semmit és még a megyei közgyűlés elnöke, több országgyűlési képviselő sem tudta elérni, hogy Miskolcon a szerelő hétfő délután előtt jelenjen meg a közvetítő hálózat 5 perces javításra, ez is egy katasztrófa. Nem egyedi eset, de ilyen szemlélettel az 1,2 milliárd Ft-os fejlesztéssel létrehozott ÉTDR sem működőképes.

Holló Csaba

A szerző írása a Mérnök Újság 2013  januári számában rövidített formában már megjelent.