Éptech

Elég a sok negatív megszólalásból, inkább ne írj semmit – mondja egy jó barátom. Tenném én szívesen, ha nem érne nap mint nap olyan tapasztalat, hír, amelyik ne adna okot arra, hogy azt szóvá ne tegyem. Most éppen azt olvasom, hogy készül egy új kormányrendelet a lánctartozások felszámolását segítendő, és megtiltja az olyan cégekkel kötendő új szerződések létrehozását, amelynek tartozása van valaki felé. Ez első pillantásra helyesnek tetszik, de a legtöbb esetben a szerencsétlen cég azért tartozik, mert ő sem kapta meg jogos járandóságát. Igen ám, de ezzel megfosztjuk attól a csekély lehetőségtől, hogy másutt keresse a továbbéléshez szükséges forrásokat. Ez a cég rövidesen felszámolásra kerülhet, dolgozói pedig az utcára. És ez a rendelettervezet megint csak a vállalkozókat sújtja, elsősorban a tőkeszegény kis- és középvállalkozókat.

Mi lesz a megbízókkal? A felelősök keresését elsősorban ott kellene kezdeni. Erről sajnos konkrét tapasztalataim is vannak. Az egyik lehetséges szereplő az állami, önkormányzati beruházások megvalósításáért felelős mérnök, aki a megbízó meghosszabbított karja, de elvesztett önállósággal.

Ezt én hivatalnok típusú megrendelőnek nevezem. Ennek a megbízónak számos oka van arra, hogy ne fizessen. Jelentősen a mérnökár alatt adta ki a munkát, amelyet, ő is tudja, annyiért nem lehet megcsinálni. Változást, pótmunkát nem rendelhet el, többletmunkát nem fizethet, felsőbb parancsa van a szerződéses összeg betartására. A teljesen nyilvánvaló többletköltséget sem fogadja el, bár néha, szóban kicsúszik a száján az igazság, de írásba nem adja. Állása bánja, és ez a jó eset, a hűtlen kezeléssel való megvádolás is lebeg a feje felett. A megbízó csapata állandó változásban van, jönnek-mennek a műszaki ellenőrök, mérnökök, szakértők, egyik nem tudja, hogy hol hagyta abba a másik, a lényeg: semmit sem fizetni. Végül még jönnek a jogászok is, és előjönnek a minőségi levonásokkal, késedelmi kötbérekkel, óriási küzdelmet folytatnak azért, hogy a lánctartozásnak ne legyen vége. Döntnök, választott bíróság hiába ad igazat a vállalkozónak, a fizetés ekkor is elmarad, évekkel később is.

A másik megbízó a magánberuházó, bár erről a formációról lassan már csak múlt időben beszélhetünk. A magánberuházó sokat tanult az államitól, elsősorban a nem fizetést. Őt kevésbé fenyegeti a hűtlen kezelés réme, ő egyszerű maffiamódszereket alkalmaz. Első perctől kezdve jogászokkal száll rá a vállalkozóra, és mindent kifogásol, már menet közben is. És ki ne találna akár egy aprócska hibát egy kivitelezőknél? Megállítja a folyamatot, átterveztet és fenyeget, minőségi kifogásokkal, határidős késedelemmel, beleért a feladatba olyat is, amiről soha szó sem esett, hogy tervről, leírásról ne is beszéljünk. Természetesen ő is állását féltő alkalmazottakkal operál, őket küldi a csatába, a tőketulajdonos legtöbbször rejtve marad. Projekttársasággal, kis tőkével nagy beruházást bonyolít, és amikor már kellő mennyiségű pénzt tartott vissza, egyszer csak felszámolja, eltünteti cégét.

Ezeknek a jelenségeknek a felszámolásáról kellene törvényt alkotni, hogy azután ne legyen módja senkinek tisztességtelenül eljárni, tönkretenni a napi betevőért küzdő vállalkozókat, mert nem hiszem, hogy valaha is eszébe jut a kormányzatnak az önhibájukon kívül adósságba keveredett vállalkozóknak az önkormányzatokhoz hasonló kiváltása. Pedig megérdemelnék.

Bálint Péter

A szerző írása a Magyar Építéstechnika 2013/2-3 számában jelent meg.