HTML

Éptech

Friss topikok

  • istivolvo: A változás jó, mert előre visz, a tervezett változás, a kipróbált változás pedig még hatékony mego... (2013.01.24. 11:41) ÉRTED ÉS NEM ELLENED!

Címkék

2013.05.27. 12:43 Éptech

Optimisták

Az építőiparral kapcsolatban állók, az abból élők, azok, akik abból szeretnének megélni, családjukat eltartani, tehát főként azok, akik hivatásuknál fogva, végzettségüket tekintve elkötelezettek az építés ügye mellett, örök optimisták. Remélik, hogy végre olyan mélyen vagyunk, hogy ennél mélyebbre már nem kerülhetünk, ezután csak jobb lehet, ilyen kevés feladat nem lehet örökké. Sajnos sokszor csalódnak, de továbbra is optimisták (hacsak el nem mennek külföldre dolgozni), mert ilyen mélység után jön a fölfelé. Ám újra csalódniuk kell, amikor elolvassák a KSH 2013. május 2-án kiadott gyorsjelentését:

2013 I. negyedévében 1123 új lakás építését regisztráltuk, 54 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 1383 volt, ami 36 százalékos csökkenést jelent 2012 első három hónapjához képest." A gyorsjelentés további részeiből az is kiolvasható, hogy a kevesebb lakás átlagosan nagyobb alapterülettel épül, amiből egyenesen következik, hogy tovább nő az olló a szegényebbek és a gazdagabbak között, mert a szegényebbek nem építkeznek, az átlagon felül gazdagok pedig, akiknek különösebb anyagi korlátjuk nincs, nagyobbat, komfortosabbat építenek. A nem lakóépületekre kiadott építési engedélyek száma az egy évvel korábbihoz képest is jelentősen csökkent, ezen belül nagyon visszaestek az ipari és kereskedelmi létesítményekre kiadott engedélyek, ugyanakkor a mezőgazdasági épületek engedélykérelmeinek száma növekedett.

Ha belegondolok, hogy 2012-ben mennyivel volt kevesebb, mint 2011-ben, és 2011-ben mennyivel volt kevesebb, mint 2010-ben és így visszamehetünk egészen 2008-ig, akkor nem is tudom, mi van mélyebben, a Mariana-árok alja vagy a hazai építőipar jelenlegi helyzete. Ezt mondom annak ellenére, hogy akadnak beruházások, épülnek stadionok, a Várkert Bazár, a Kossuth tér és hallunk közbeszerzésekről is, főként az infrastruktúraépítéseknél (vasút).

Azért is lehetünk optimisták, mert nagyban dolgozik a törvénygyár. Az építőipart érintő törvények (főként salátaágyon), kormányrendeletek sorra látnak napvilágot, és részt veszünk továbbiak előkészítésében. A részvétel egy kicsit túlzás, mert ugyan sok véleményt megkérdeznek egy-egy elkészült tervezet megküldésével, adva rá jó esetben 24 órát, de a lóhalálában elkészített hozzászólás alig 10-20 százaléka lelhető föl a később parlament elé kerülő anyagban. Mindenesetre, és ez lehet az optimizmus alapja, készülődünk egy jobb kor eljövetelére. Módosítjuk, igazítjuk a közbeszerzési törvényt, új településfejlesztési koncepció, integrált településfejlesztési stratégia kerül előterjesztésre, immáron kb. a 100. kísérletet tesszük a lánctartozások felszámolására, új rendet vezetünk be az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, az energiahatékonyságról, most is – mint minden évben – új intézkedéseket hozunk és EU-kompatibilis törvényt alkotunk az „építési termék építménybe történő betervezésének és beépítésének, ennek során a teljesítmény igazolásának részletes szabályairól"...

Nagy falat a szakmagyakorlási rendeletek újraszabályozása is, ezen belül megint várhatóan új betűjeleket kapnak az egyes jogosultságok, de erről talán majd legközelebb, mert ez részletesebb kifejtést érdemel. Most csak annyit, hogy a 2013. január 1-jén bevezetett, a felelős műszaki vezetők státuszáról szóló törvényt már márciusban, egy salátatörvény keretében módosították, illetve visszaállították az eredeti rendet, de csak 2013. július 1-jétől. Így kialakult egy ex lex állapot, rendesen megzavarva a kis- és nagyközségi építési vállalkozók (eredetileg kőműves szakmunkások) működési lehetőségeit. Minden vállalkozó rohant jogosultsági vizsgát tenni, hogy megfeleljen az előírásoknak, legtöbbször hiába, mert elvéreztek az általános jogi ismeretek tantárgyon, mely a fentiek ismeretében a jobban képzetteknek sem lehet könnyen emészthető.

Optimizmusunk töretlen, bízunk a gazdaság felemelkedésében.

Bálint Péter

A szerző írása a Magyar Építéstechnika 2013/4-5 számában jelent meg.

Szólj hozzá!

Címkék: építőipar


A bejegyzés trackback címe:

https://eptech.blog.hu/api/trackback/id/tr615320229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása